Na, jól lemaradtam

Hát, lemaradtam a történések dokumentálásával, az elmúlt néhány héten azzal foglalkoztam, hogy dolgozatot írtam, éééés pénteken sikerült is elküldeni, pedig ezt soha nem hittem volna. Na, de megvan, biztosan még kell rajta javítgatni - azt azért remélem, hogy teljesen újraírjam nem kell... Tulajdonképpen már múlt hét végére befejeztem, csak jó szokásomhoz híven nem mertem elküldeni, egy hétig gyűjtöttem a bátorságot :). Lea olyan jó kislány volt, ébresztőóraként működött reggel fél hat-hatkor, én ekkor már nem is feküdtem vissza, ő visszaaludt nyolc-fél kilencig. Egészen késő délutánig hagyott dolgozni, többnyire aludt vagy eljátszott egyedül, majd sétáltunk, jól kiszellőztettem a fejem, majd fürdés, alvás, és aztán én is csaknem vele egyszerre feküdtem le.

Soook minden történt, mióta nem írtam. Először is, Lea hangosan hahotázik, ha valami olyasmit csinálunk, ami roppant tetszik neki. Imádja a z és a zs hangokat, ezért aztán sokat zümmögünk,meg zsizsegünk neki :). Azt is szereti, amikor Szilárd "megijeszti" egy-egy bummal, csakhogy ő nem tudja, hogy erre meg szoktak ijedni, és ropogósan kacag. Egyre ügyesebben fog, most már nemcsak olyan játékot, ami anyagból van, hanem kockát is például (köszi, Andi, jó ajándék volt :), sokáig lefoglalja magát ezzel. A kedvence mostanában az a fajta fólia, amibe a papírokat lehet tenni, azt elzörögteti naphosszat. Meg egyáltalán, minden után nyúl, ha sikerül, megfogja, forgatja, és mindent, de mindent a szájába dug. Elkezdte érdekelni a lába, amikor tisztába tevéskor felemelem őket, hosszan és érdeklődve nézi a lábfejét, amikor a hordozóban ül, a térdét simogatja, meg nézegeti. A fürdés kezd pancsolásba átcsapni, a kezével csápol le-föl a vízben, a lábával meg elnyomja magát a kiskád szélétől. Nagyon élvezi, amikor verset-mesét mondok neki. A kedvence az Iciri-piciri, amikor versszakokban az iciri-piciri részhez érek, sokszor hangosan felnevet, olyan ennivaló :). Ja, és már a kúszást gyakorolja, amikor hasra tesszük, égnek emeli a fenekét, éktelen kínlódásba és nyögésbe fog, és húzza maga alá a lábát. Nagyjából ezek vannak mostanában.

Szentimentális

Sokaknak terápia az írás, ha valamit éreznek, leírják, kiírják magukból, és azzal - részben - meg is oldódik. Én inkább úgy vagyok vele, hogy utólag, mikor többé-kevésbé letisztáztam magamban, akkor tudom leírni, s azzal valahogy le is zárom a dolgot. Soha nem tudtam naplót írni, mert mire leírtam volna, már meguntam a témát. Ez a napló nem az én naplóm, Leáról szól, de mivel én vagyok az, aki vezetem, és Leának a puszta léte engem is befolyásol, meg a vele való viszonyomat is, hát néha azért azt is leírom, velem mi történik. Emlékszem, a terhességem ideje alatt azon aggódtam, hogy le fogok-e tudni lassulni, lesz-e annyi türelmem, amennyit egy gyerek megkövetel. Hát, ha tudtam volna, nem aggódtam volna...:). Amikor Leával foglalkozom, megáll az idő, olyankor csak ő van és én vagy mi. Semmi más nem fontos, semmi más nem érdekel, nem siettetem az időt, élvezem minden percét. Nagyon rég nem éreztem így, valamikor az ősmúltban, amikor egy-egy beszélgetés hosszú órákon keresztül tarthatott egy barátnővel, vagy belefeldkeztem egy könyvbe vagy munkába, mert ilyen is volt, emlékszem például, hogy a mesteris éveim alatt mennyire élveztem a "tanulást", a dolgozatírást vagy a rádiózást az elején. Aztán úgy kb. két éve, amikor egyre több lett a munka, és egyre kevesebb időm jutott mindenre, rohanás lett az életem, csak felszínesen, futólag volt időm, türelmem foglalkozni valamivel. Féltem, hogy mikor megszületik Lea, nem fogok tudni kiszállni ebből az iramból. Aztán megszületett, és éppen ő hozta vissza az életembe a lelassulást, azt, hogy sokszor nem tudom, a hét milyen szakaszában járunk, milyen nap van,arról nem is beszélve, hogy hányadika. És ez azért furcsa, mert nemcsak vele foglalkozom, muszáj befejeznem a dolgozatomat, ezért délelőttönként azt írom, közben főzök, Leát etetem, pelenkázom, játszom vele, sétálunk, fürdetünk, aztán meg azt is igénylem, hogy Szilárddal is töltsünk időt, csak ketten, beszélgessünk... És mégis belefér minden az életembe, amikor meg rádióztam, azon nyavalyogtam, hogy nincs időm dolgozatot írni, és nem is írtam. Amióta Lea megszületett, azóta háromszor annyit haladtam, mint amikor még a hasamban volt, vagy még útban sem volt. Fogalmam nincs, hogy azelőtt mivel töltöttem ki 24 órát. És mindezek ellenére, amikor Leával foglalkozom, akkor minden porcikámmal rá koncentrálok, megáll az idő, és lelassulok. Hálás vagyok neki ezért.
A másik dolog, ami az utóbbi időben foglalkoztatott, az a Szilárddal való viszonyom. Emlékszem, még terhesen, amikor egyszer hazafelé autóztunk a hosszú, sötét úton megbeszéltük, hogy nem szeretnénk, ha a kettőnk közötti érzelmi egyensúlyt "felborítaná" a gyerekünk. Megbeszélni nagyon egyszerű volt, de megélni, és betartani annál nehezebb. Mostanra rendeződtek a helyükre a dolgok, ilyen szempontból nem volt könnyű az elműlt három hónap. Nagyon furcsa volt nekünk kezelni azt a nagy-nagy szeretet Lea iránt, ami "ránk zuhant". A megosztó szeretet azt hiszem, tanulni is kell. Az első időben Leára irányult a szeretet minden darabja, és ehhez még hozzájött az is, hogy fizikailag kevesebb időnk jutott egymásra. Féltékeny voltam, ha Szilárd sok időt töltött Leával, ugyanakkor féltékeny voltam Leára, ha kettővel többet mosolygott az apjára, kényelmetlenül éreztem magam, ha nem én tettem tisztába, ugyanakkor rosszul esett, ha eltelt úgy egy nap, hogy Szilárd nem tette tisztába, egyszerre akartuk mindketten öltöztetni, tolni a babakocsit, és így tovább. Egyrészt nem kaptam a helyem egy darabig, nekem nem jött a világ legtermészetesebb dolgaként ez az anyaság. Emlékszem, milyen irigykedve figyeltem a kórházban a szobatársam, aki egyfolytában, az első perctől beszélt a gyerekével. Esküszöm, nekem egy hang nem jött ki a torkomon, aztán meg tudatosan kezdtem Leához beszélni, de mintha nem is én lettem volna, mesterkélt volt, művi, nem belülről jött. El voltam keseredve, hogy nem én találtam ki, hogy Lea szereti például, hogy ha a homlokát simogatják, vagy az orrát birizgálják, hanem Szilárd. Aztán megtaláltam a hangom, a szerepem, mostanra már a világ legtermészetesebb dolga, hogy anya vagyok, megvannak az én játékaim Leával, természetesen jön, hogy felvegyem vagy hozzászóljak. Egyébként mostanában tudom kimondani neki azt, hogy "anya". Ez érdekes, mert közben meg úgy éreztem, hogy kiegyensúlyozottan csinálok mindent, és hogy elég jó anyukája vagyok Leának, de valahogy mégis az volt, hogy nem találtam magam anyaként, féltékeny voltam a férjemre, hogy hamarabban és biztosabban megtalálta magát apaként, éreztem, hogy a velem töltött idő meg az erős érzelmek irántam Lea javára háttérbe szorultak, és éreztem azt is, hogy nekem is meg kell találnom Szilárd új helyét a Lea iránt érzett nagy szeretet mellett. Két-két és fél hónap a helyezkedés ideje volt, és mostanra helyrebillent a mérleg, persze erről sokat kellett beszélni is. Ez a január elseje nemcsak azért volt mérföldkő, mert új év kezdődött. Mérföldkő volt azért, mert Lea hárómhónapos lett, és ez nemcsak azért öröm, mert látjuk, milyen szépen fejlődik, és egyre több dolgot tud, hanem azért is, mert úgy érzem, végre háromszemélyes családdá forrtunk össze.

Lea esete az ikeás címkével

Éppen most írtam le, hogy Leát nem érdeklik a tárgyak, nem kaptam rajta, hogy valamit hosszasan bámult volna vagy megfogott volna. Erre ma reggel hosszú perceken keresztül játszott a rácsvédő címkéjével. Elkapta, rángatta, és fölöttébb bosszús volt, hogy nem sikerül a szájához vinni :). Úgy látszik nála is igaz az, ami a gyerkek esetében általában, hogy olyan dolgok kötik le a figyelmét, amelyek rendeltetészszerűen nem játékok. Hiába vettem én neki a szakirodalom előírásai szerint feltűnő színű piros, türkízkék stb. színű játékot, csörgőt, őt a hófehér színű ikeás címke érdekli.

Lea háromhónaposan

Most ismétlem magam egy kicsit, mert szétszórva már le-leírtam, hogy miket tud Lea,milyen ő, de most pontokba szedve írom le, hogy így maradjon meg. Meg aztán persze vannak új dolgok is, mert csaknem minden nap mutat valami újat. A mi lányunk :).
- Követ a szemével, ha mozgunk a szobában
- Figyel, fixál, fókuszál, de inkább embereket, a tárgyak nem nagyon érdeklik. Hiába teszek a szeme elé feltűnő színű tárgyakat, nem nézi őket egyáltalán, nem érdeklik őt. Tárgyat csak abban az esetben néz hosszabb ideig, ha hangot ad ki és/vagy mozog.
- A fejét egyik oldalról a másikra fordítja, középen is meg tudja tartani. Alváskor többnyire a bal oldalára fordítja a fejét. Hiába váltogatjuk az oldalt – hol egyik, hol másik felére fordítjuk – végül mégis mindig a bal felére fordulva találjuk.
- A tenyerét sokat tartja kinyitva, ha valami véletlenszerűen a kezébe akad, megfogja: így például belekapaszkodik az ujjamba, miközben eszik, „simogat”. Célirányosan még nem nyúl tárgyak felé, sőt nem is fogja meg őket, ha a kezébe adjuk, akkor sem.
- Megfogja egyik kezével a másikat, játszik a kezeivel, morzsolgatja őket, a szájába veszi, de nézni még nem nézi.
- Kirúgja magát a lábával, ha az ölünkben van
- Kihúzza magát ülő pozícióba: ha megfogjuk a kezét, illetve ő belekapaszkodik a kezünkbe, és nem teljesen egyenesen fekszik, hanem dőlt pozícióban, akkor felhúzza magát ülőhelyzetbe. Gondolom, ezzel van összefüggésben, hogy egyre jobban szeret ülni a hordozójában vagy párnával kitámasztva feküdni az ágyon. Míg kisebb volt, az ágyában feküdve szerette a leginkább, mostanában ezt már unja, csak ha álmos, akkor marad meg ott, egyébként kiköveteli az ülő pozíciót.
- Hason fekve már nemcsak a fejét, hanem a mellkasát is felemeli, és hosszabb ideig tartja

Szokásai:
- Továbbra is nagyon jó alvó, az éjszakákat többnyire átalussza
- Reggel evés után játszunk egy kicsit, majd a délelőttöt is végigalussza
- Délután kevesebbet alszik, inkább amíg kint vagyunk, és akkor is csak szakaszokban, majd általában fél kilenc-kilencig, amíg megfürdetjük, nem alszik egyáltalán
- Ritkultak az esti nyűgösségek, és ha még előfordulnak is, nem tartanak hosszú ideig, és nem olyan „keservesek”.
- Nagy az étvágya, jól eszik. Ha a mérlegünk megbízható, akkor 2011. január 1-jén, éppen háromhónaposan 6200 gramm volt.
- Továbbra is nagyon szeret fürdeni, csak az a gond, hogy lassan már a harmadik kiskádat növi ki 


Ilyen Lea
- Nagyon kedveli a társaságot. Ha ébren van, azt szereti, ha foglalkozunk vele. Nem az a bújós fajta, ölben nem nagyon szereti, inkább azt igényli, hogy beszélgessünk vagy játsszunk vele. Sokszor nyekergéssel, nyafogással adja tudtunkra, hogy unatkozik, és társaságra vágyik.
- Mosolyog megállás nélkül: reggel, amikor találkozunk, amikor játszunk, amikor beszélünk hozzá. Sírni akkor sír, ha valamiért nagyon kiéheztettük  – utazunk vagy elmentünk valahová –, és ha fáradt, ilyenkor inkább nyekereg, nem is sír.
- Beszélget. Ha fölé hajolok, és elkezdek neki mesélni valamit, beszélni valamiről, akkor egy idő után válaszol. Egyelőre csak magánhangzókat mond, meg egy h-val vegyes k és g hangot szokott hallatni. Ezért néha olyan, mintha kínaiul, máskor meg olyan, mintha arabul beszélne .
- Reagál a játékokra.
- Imádja az énekszót és a versikéket is. Érdekes, hogy amikor csak úgy beszélek hozzá, akkor válaszol, amikor meg énekelek vagy versiket mondok neki, csak figyel és mosolyog, de nem „szól bele”. Mintha érezné a különbséget.