Lea első karácsonya

Lea a karácsonyból természetesen nem túl sokat fogott fel. Délután "segített" a szaloncukor-kötözésben, tetszettek neki a recsegő és pirosan csillogó cukorkák. Aztán nagyon lekötöttéka figyelmét a csillagszórók és az, amikor énekeltünk. A karácsonyi hangulat meghittségénék idilljét csupán az zavarta némiképp, hogy Lea gyakorlatilag végigsírta az egész estét lefekvésig. Pontosan időzített, a gyertyák és a csillagszórók meggyújtásakor kezdte, pontosan hét óra egy perckor, majd folytatta az ajándékok számbavétele alatt, és végignyöszörögte majd később üvöltötte a vacsorát :). Aztán fél kilenckor megfürdettük, megetettem, lefektettük, és édesen aludt reggelig.

Bámulja a csillagszórót:


Anyum, Bazsó, Lea, Szilárd:





Anyum, én és egy nyöszörgő Lea:


Hárman:

Huncut

Büszke vagyok a lányunkra :)

Az utóbbi egy hét-tíz napban az a fejlődés állt elő Leánál, hogy tudja tartani a fejét, sokat erősödött a nyaka. Ha ölben van, imbolyogva ugyan, de tartja a fejét, persze egy darabig, aztán hanyatlik valamerre, ilyenkor résen kell legyünk, nehogy lefejelje a vállcspntunkat vagy az állunkat vagy akrámit, ami "fejügyben" van. Aztán még akkor is tartja a fejét, amikor ülőhelyzetbe húzzuk. A másik újdonság, hogy nagy előnyben részesíti a kezeit. Megfogja egyik kezével a másik kézfejét, morzsolgatja, tördeli a kezeit, mint aki nagy gondban van :). Aztán imádja, ha a kezével játszunk, megfogjuk és úgy táncolunk, vagy rakosgatjuk ide-oda. Ilyenkor tele szájjal mosolyog. Egy harmadik dolog, hogy ha ölben van kirúgja magát, sokszor az az érzésem, kiugrik az ölemből.

Más. Egyre több a mosoly, és ennek egyenes következménye, hogy egyre nagyobb a boldogság :). Az a kedvencem, amikor reggel hallom, hogy már felébredt, odmegyek az ágyhoz, elkezdek hozzá beszélni, és ő csak mosolyog, mosolyog az álomittas szemeivel. Nagyon szereti, ha játszunk vele, a kedvence a Kerekecske, dombocska... és a Megy a medve...., mert ezeknek mindig az a vége ugye, hogy megcsiklintom a nyakát, és ez élvezetes. Az apjával meg táncolni szeret, imádja, amikor fogja a kezeit, és ritmusra mozgatja. Meg még van az ijesztgetős játék is, ami szintén Szilárdnak a specialitása: ebben az a lényeg, hogy a bumm-ra nagyon közel kell hozzá hajolni, Lea erre úgy mosolyog, amennyire egy majdem háromhónapos csak tud :).

Anyum Lea-függő lett, mióta társas lény lett a lányunk, bejön öt precre, aztán odaég az ebéd, mert belefeldkezik a játékba. Kap egy mosolyt, még egyet, aztán egy még nagyobbat, és hát így nem lehet kimenni a szobából, s ott hagyni egy mosolygó és beszélgető Leát. Mert Leával beszélgetni is lehet. Csendben néz, és ha beszélünk hozzá, egy idő után válaszol, mondogat, most már nemcsak magánhangzókat, hanem gégehangokat is: g-t és k-t h-val kombinálva.

A tegnap még az is történt, hogy Lea hangosan kacagott: énekeltem neki a Száncsengőt (Weöres Sándor tudott valamit, és nem tudom, ki zenesítette meg, de az is), és annyira élvezte, hogy végig hahotázta az egészet, erre roppant büszke vagyok, mert - ha az első mosolyt az apja kapta is - én elmondhatom, hogy hangosan nekem kacagott először. Hiába na, folyik a verseny Lea kegyeiért :).

Oltás megint

Lea a tegnap végre megkapta a rendes, "kéthónapos" oltását. Megvettük a patikában, és itt Kézdin beadta a régi háziorvosunk. Egész nap nyűgös volt, de nem olyan rettenetesen, csak olyan panaszkodósan, és kisebb volt az étvágya, más gond nem volt, nem lázasodott be, és ma már teljesen jókedvűen ébredt.

Mosolygósan

Életem legdurvább napja

Úgy látszik, ez így van: életem legboldogabb és legrosszabb emlékei Leához kötődnek. December hatodika délutánja és éjszakája életem legborzalmasabb és leghosszabb időszaka volt. Ártatlan, eseménymentes napnak indult az egész, a délutáni program az volt, hogy elvisszük Leát a háziorvoshoz beoltatni. Az oltásról annyit tudtam, hogy háromfélét kell kapjon (HepB, DTP, VPO), meg azt, hogy megvásárolhatjuk vagy az államit adják be: a háziorvos meg azt mondta, hogy ne vegyünk meg semmit, ő "megszerzi" az oltást. Felcihelődtünk, elmentünk hozzá, Leát előkészítettük az oltásra, Szilárd megnézte az oltás dobozán, hogy a szavatossági ideje nem járt le, én rápillantottam a dobozra, láttam, hogy fehér, sötétkék írás van rajta, meg valami piros "izéket" is láttam, és az írás Prio-val kezdődött. Ezt csak úgy, véletlenül láttam, nem tudatosan akartam megjegyezni, rossz a neveltetétesem, alapból megbízom az emberekben. Az oltást beadta, hamar ment, Lea meg sem nyikkant, én meg csak úgy, társalgásképpen kezdtem az orvost kérdezgetni, hogy akkor ebben ugye a HepB is benne van. A válasz az volt, hogy nem, nincs benne, mert azt most nem kell adni. Mikor megmutattam Lea oltási könyvében, hogy de igen, akkor az orvos a fejéhez kapott, és azt mondta, ja, persze, az oltás ezt is tartalmazza. Lelkiismeretesen kitöltötte Lea oltási könyvét, amibe belekült, hogy be van oltva mindhárom oltással az Infanrix nevű oltással. Így leírva egyértelmű persze, hogy már ekkor gyanús kellett volna legyen a dolog, de túl gyorsan történt minden. Hazfele az autóban Szilárddal beszélgetni kezdtünk, és kiderült, egyikünknek sem világos, így visszagondolva, hogy a HepB-t is tartalmazta-e az oltás vagy sem. Szilárd bement egy patikába, kikérte az oltási könyvben szereplő oltás dobozát, hogy megnézzük, mit tartalmaz. Ekkor derült ki, hogy kétféle oltás van: egy, amelyik tartalmazza, a másik, amelyik nem. És ekkor már minden kezdett nagyon gyanússá válni. Egyrészt, egyik Infanrixes doboz sem hasonlított arra, amit a rendelőben láttunk, másrészt, vajon miért nem szerepel az oltási könyben, hogy melyiket kapta be Lea. És ekkor jutott eszembe, ahogy visszaemlékeztem a dobozra, hogy azon valami Prio-val kezdődő szót láttam. Közben felhívtuk az orvost, hogy szeretnénk megkapni az oltás dobozát. Azt mondta, egy óra múlva menjünk vissza, mert már nincs a városban. Visszamentünk a rendelője elé, megvártuk, kértük a dobozt, nem engedett be a rendelőbe, és azt mondta, a dobozt már eldobta. Mikor azt mondtam neki, hogy nem baj, én kiveszem a szemétből, azt mondta, a szemetet már elvitték, és holnap délben majd ad nekünk egy ugyanolyan dobozt. Hazamentünk, és az interneten kezdtünk keresgélni: egy fél óra után kiderült, hogy az oltást, amit Lea kapott, Priorix, semmi köze a kéthónapos oltáshoz, rubeola, kanyaró és mumpsz ellen van, és egy éves kor fölött adják a gyerekeknek. Ekkor már kitört rajtunk a pánik, visszamentünk a rendelőbe, és ekkor már rendőrséggel fenyegetve követeltük a dobozt az orvostól, és mobdtu neki, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy nem jó oltást adott be a gyerekünknek. Amikor látta, hogy tudjuk, megpróbált elszaladni, de Szilárd megragadta a vállát, és közölte, sehová nem megy addig, míg a dobozt ide nem adja. Ekkor bevallotta, hogy Priorixet adott be, és közölte, ne idegeskedjünk, mert - ezek az ő szavai - : "S akkor mi van?" és "Ő vállalja a felelősséget.". Ekkor már nem voltunk magunknál, Szilárd hívta a sürgősséget és a rendőrséget, én pedig majdnem elvísztettem az eszem, csak szorítottam Leát, bőgtem és azt éreztem, abban a pillanatban meghalok a fájdalomtól. A sürgősségről azonnal berendeltek, azt nem tudom, hogy jutottunk oda, csoda, hogy épségben odaértünk. Megmérték Leának a lázát, ami szerencsére nem volt, egy félórát bent tartottak, majd megnyugtattak -illetve megpróbáltak megnyugtatni - hogy nem lesz gond, hazaküldtek azzal, hogy egész éjjel figyeljük, megy-e fel a láza, és reggel menjünk el a Járványkórházába, ahol egy szakember pontosan elmagyarázza, mi a helyzet ezzel az oltással. Leának szerencsére nem ment fel a láza, és reggel a szakember, akivel beszéltünk, megnyugtatott, hogy csak azért nem adják egyévesnél kisebb gyermekeknek ezt az oltást, mert nincs értelme, nem hatásos, ugyanis az újszülöttek az anyai testből magukkal hozzák az antitesteket, amelyek védik őket kanyaró,rózsahimló és mumpsz ellen, és ezeknek az antitesteknek száma a gyermekek féléves koráig a legmagasabb, akkor kezd csökkeni. Úgyhogy nem történt tragédia, ha be is kapta Lea az oltást. Ekkor nyugodtunk meg valamennyire. Végül is nem tudjuk, hogy Leát valóban beoltotta-e ez az idióta vagy sem, mert a végén azt mondta, mikor kérdeztem, hogy miért csinálta, hogy későn jött rá, hogy rossz oltást hozott el, szégyellte bevallani nekünk, és ezért csak "úgy csinált, mintha beadta volna", és gondolta, hogy a következőnél bepótolja. Mondjuk nem tudom, melyik következőnél, mert ugye az oltások egymásra épülnek. Meg hát ki hiszi egy szavát is ennek a bűnözőnek. A lényeg az, hogy Lea jól van, megnyugodtunk, és kaptunk egy leckét az élettől, jövő héten beadatjuk a rendes oltást, mert azt mondták, várjunk egy hetet-tíz napot, csak a biztonság kedvéért. És azzal, hogy ezt leírtam, le is szeretném zárni a dolgot, soha nem szeretném ezt még egyszer elmesélni valakinek vagy beszélni róla. El szeretném felejteni, vagy legalább is ne gondolni rá.

Ja igen...

és, majd elfeljtettem, hétvégén voltunk Szatmáron, és a szatmári rokonok szerint Lea már egyre inkább hasonlít rám. Azt mondják, tisztára az az érzésük, mintha egy másik gyereket vittünk volna oda. Hihihi...

Képek

Néhány kép róla, ezek is már vagy két hete készültek, egyszerűen nincs időm leszedni a gépről, és rendszerezni őket.

Lea kéthónapos

Hihetetlen, de igaz: Lea tegnap kéthónapos lett. Sok minden történt, változott ezalatt az idő alatt, de nem vagyok internet közelben, úgyhogy inkább összegyűjtöttem a fejemben a dolgokat, és most igyekszem mindent leírni.

A legédesebb és a legszívmelengetőbb, amit Lea produkál, az a mosoly. Rengeteget mosolyog, főleg reggel, ébredés után, amikor "találkozunk", és délután is, bár ekkor kevesebbet. Mosollyal válaszol a hangunkra, meg vannak játékok, amiket szeret: például, amikor az orrát birizgáljuk - na, ezt is mosollyal jutalmazza. De van olyan is, amikor egyszerűen csak jó kedve van, és mosolyog csak úgy. Aztán olyan is van, amikor nagyon-nagyon jó kedve van, olyankor az egész testével örül, mosolyog, kurjongat hozzá - ez már egészen olyan mint a hangosan kacagás , és kapálozik kezével-lábával. Annyira más ez a tudatos mosolya, mint az öntudatlan, ami első perctől megvolt. Mostanában, ha mosolyog, a szeme is kacag, és persze teljesen megváltozik az arca, nemcsak a száját húzza el. Nagyon szereti az apja hangját, csaknem kivétel nélkül mosoly az eredmény, ha Szilárd beszél hozzá. Kerülget is a féltékenység emiatt, de azzal vigasztalom magam, hogy majd bepótolja.

A mosoly a legnyilvánvalóbb kifejezése annak, hogy figyel ránk. Mert van, amikor csak néz, néz, nagyon figyel minket, hallgatja, amit mondunk. Odafordítja a fejét a hang irányába.

A másik nagyon aranyos dolog az, hogy beszélget, hallatja a hangját. Ai, ei, eü, eö - ezeket mondja. Ennivaló...

A mozgásával kapcsolatban: ha hason van, már nagyon ügyesen és sokáig tartja a fejét, és nem sír ilyenkor. Kisebb korában, ha egy percnél több ideig hagytuk hason, csak felmérgelődött, és ordított. Most már tartja a fejét, és nézelődik, persze, egy idő után elfárad. Ha ülőhelyzetbe húzzuk, akkor nem tartja a fejét, kétszer fordult elő, hogy a teste után húzta. Mondogatjuk is neki, hogy le van maradva :).


A reggelek, a délelőttök és a koradélutáni órák nagy nyugalomban és mosolygásban telnek el. Viszont ahogy hazajövünk a sétából, kezdődik a cirkusz, a nyűgösség. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi lehet ilyenkor a baj, mert kizárólag akkor jön elő, amikor hazajövünk, és az esti fürdés és evés után, mintha elvágták volna. Nem időponthoz köthető, mert ha mondjuk 12-kor jövünk haza a sétából, akkor 12-től nyűgös, ha pedig este hatkor jövünk haza, akkor csak este hattól nyűgös. Ha kivisszük, átváltozik jó kisgyerekké, és nincs egy hangja sem. Azért gondolom, hogy nem testi baja van, mert a fürdés-evés után abbamarad. Szóval talány.
Az éjszakát most már többnyire átalussza, fél tíz-tízkor alszik el, és legtöbbször fél hatkor ébred fel enni.