Erről, arról

Gyűjtöm a babonákat a gyermek nemére vonatkozóan: Nem volt hányingered az első időszakban? LÁNY lesz!;Még mindig nem tudjátok, micsoda? Azt mondják, a FIÚK rejtőzködnek. Nah, igen, azt nem szoktam részletezni, hogy legutóbb még mi nem akartuk megtudni.

Egyébként meg fel vagyok háborodva ezen. Milyen az, hogy örökbe fogadok egy gyereket, nevelem tíz éven keresztül, majd miután kiderül, hogy nem "tökéletes", megszabadulnék tőle, mint egy elromlott elektronikus eszköztől például? Persze, az örökbefogadó szülőnek tudnia kellene, mivel kapja azt a gyereket, és annak függvényében döntsön, de ha már így alakult az élet, hogy tudná csak úgy ripsz-ropsz visszaadni? Nem szerette meg úgy, ahogy van azt a gyereket annyi idő után? És mi lett volna, ha időközben történik valami baja a gyereknek, mondjuk balesetben? Visszaadja, mert már "elromlott", ő nem ilyen gyereket szeretett volna? Majd a férjét/anyját/apját/testvérét is lecseréli egy jobbra, egészségesebbre, ha a sors esetleg úgy hozza, hogy megbetegednek?? Egy plüssállatot nem szabadna egy ilyen embernek a gondjaira bízni, nemhogy egy élőlényt.

A gigászi méretű pocakomról

Nem vagyok jártas abban, hogy melyik terhességi héten mekkorának "kellene" lennie a hasamnak, alkat kérdése is persze, de annyit megállapíthatok, hogy az enyém irdatlan méretű, a terhesség korához képest Napról napra nő. Zs. kollégám, akivel pénteken láttuk utoljára egymást, csak annyit tudott a döbbenettől ma kinyögni, mikor bejöttem dolgozni, hogy: "Basszus, ez ilyen gyorsan nő???" Hát úgy látszik, az enyém igen. És bár nagyon büszkén viselem, azért elrettent a gondolat, hogy ennek ugye még öt hónapig nőnie kell. Meglehet, a terhességem utolsó időszakában daruval fogok közlekedni.

Koraérett

Ma reggel voltam a dokinál, megnéztük Dudorkát. Minden rendben van vele, továbbra is roppant aranyos, izgő-mozgó és egészséges. Neme továbbra sincs, cserébe viszont van működő szíve, veséje, gyomra meg mindene. A neme talán kiderülhetett volna, de M. kikötötte, hogy akkor, mikor megtudjuk, micsoda, ő is ott akar lenni, ez meg nem az a nap volt. Dudornak a két talpa a legaranyosabb, a múltkor is láttam őket, de ma még a kis lábujjai is látszottak, és valami bokázós számot adott elő, amit én a talpai felől figyeltem. Azt azért jól csinálták, hogy a monitort tőlem tisztes távolban helyezték el, mert erős késztetést érzek olykor, hogy magamhoz öleljem és össze-vissza pusziljam. Főként az ilyen bokázós jeleneteknél. És Dudor sokkal (egy héttel) érettebb a koránál, 16 hetesnek és 4 naposnak felel meg, miközben én a 16. hetet sem töltöttem be.

Egyelőre tartózkodom

K. barátnőm jóvoltából tagja vagyok k.-i kismamaklub-listának, ami persze ideális esetben együtt járna azzal, hogy valamikor ráveszem magam arra, hogy elmegyek kismamaklubba. Egyelőre azonban elborzaszt a gondolat, hogy én ezek közé az ősanyák és felvilágosult háziasszonyok közé önszántamból beüljek. Néhány hete ugyanis élénk beszélgetés folyik az említett fórumon arról például, hogy a gyermek mezítláb vagy cipőben járjon. Számomra, persze csak így egyszeri, mezei gondolkodású halandóként a kérdés most viszonylag világos, és inkább nem is szeretnék ennél felvilágosultabb lenni, mert van egy olyan megérzésem, lesznek ennél nagyobb dilemmáim a gyermeknevelés terén, inkább arra tartogatnám az energiámat. Az előbbi témához hasonló erővel mozgatta meg a kismamák világát az eldobható vagy újramosható pelenkák kérdése is. Hát nem tudom, kövezzenek meg a nem éppen "zöld" gondolkodásmódomért, én láttam anyámat pelenkát mosni éveken keresztül, még ha most a mosógép tenné is, köszönöm, nem kérek belőle. Kezd világossá válni előttem, hogy nem vagyok az a kifejezett föld- vagy ősanya típus, vagy mi a fene. Meglepve értesültem ugyanakkor a mosódió-mosópor problémakör pro- és kontráiról. Nekem, személy szerint halvány lilám nem volt arról, hogy mi az a mosódió. Aztán valaki fa dühöngőjétől szabadult volna meg. Ezt az e-mailt nem is mertem megnyitni. Ugyanakkor szerintem nem lennék a legszimpatikusabb kismama, ha ráüvöltenék a tizedik személyre, aki angyali mosollyal megkérdezi tőlem, hogy: És, hogyhogy még mindig nem érzed a mozgását?, meg szerintem azt sem tűrném békésen, ha a hasam körfogatára, formájára, a megengedett és tiltott dolgokra, a jól vagy rosszul csinálom-ra stb. vonatkozó (egymásnak ellentmondó) véleményeket kellene végighallgassak illedelmesen bólogatva. Úgyhogy várok még, és dolgozom a kismamák szubkultúrájába való beilleszkedésemen.

A gondoskodó apáról

A gyermekünknek lesz legalább 1 db gondoskodó szülője, az apja. Ezt a ma lejátszódott jelenetből tudom. Történt ugyanis, hogy szenvedélyemnek hódolva, állok a kb. 90 fokos víz alatt, és elmélkedek az élet nagy kérdésein - és egyszer csak rám szól a gyermek apja, hogy azonnal bújjak ki a forró víz alól, mert még felfőzöm a gyermeket :). Úgy érzem, jó kezekben lesz a gyermekünk.

Elmélkedős

Azon gondolkodom, hogy - talán úgy úgy egy éve lehet - mennyire nem tudok elmélyülni semmiben,amit csinálok vagy mennyire nincs időm/türelmem (?) olyan dolgokhoz, amiket alapjáraton nagyon szeretek csinálni. Olyan, mintha egy patakban köveken szökellnék, és nem merülnék el benne bokáig, térdig, mikor ráadásul még élvezném is ezt. Persze, egy év alatt nagyon sok minden változott az életemben, nem feltétlenül jó irányba, de azért nem bánom, hogy megtapasztaltam: sok és sokféle dolgot csinálok, és ez óhatatlanul ezzel a köveken szökdeléssel jár együtt, de mostanában bosszant, hogy a szabad időmben sem tudok belefeledkezni valamibe, hajszoltság érzésem van. És ez most a gyerekünkkel kétféleképpen függ össze. Egyrészt nem szeretném, ha vele kapcsolatban is ez a hajszoltságérzés uralkodna, szeretnék megélni/átélni minél több pillanatot vele. Másrészt meg azt is szeretném, ha a megszületésével nem válna még hajszoltabbá az életem, szeretném visszakapni azt, hogy van türelmem elolvasni egy regényt, meghallgatni egy albumot úgy, hogy csak a zenére figyelek, és nem háttérzajként megy, utánanézni hosszasan valaminek, ami talán nem feltétlenül szükséges az életben maradáshoz, de szeretek róla tudni :), céltalanul sétálni, meg ilyenek.

Ilyen volt, ilyen lett

13 hetesen és három naposan:




11 hetesen és három naposan:








6 hetesen és két naposan:

Igazi kismama vagyok

Ma egyik kolléganőm észrevette, hogy babát várok :). Igazi, valóságos kismama vagyok.

Boldog vagyok...

Végre elmondhatom, hogy - az első pillanatot leszámítva, azt, mikor megtudtam, kisbabát várok - most először vagyok felhőtlenül boldog, mondhatni a fellegekben járok. Voltam ma az orvosnál, és arról a megnyugtató dologról értesültem, hogy a méhem helyzetével minden rendben: kigömbölyödött, olyan az alakja, amilyennek lennie kell, és ott is helyezkedik el, ahol lennie kell. Ezen kívül leírhatatlan élményben volt részem, miközben a gyermekünket néztem, ahogy ficánkol, bukfencezik.Egyébként igazi gyerekké alakult időközben, készült róla profilfotó, amin látszik az arca. Hazafele azt sem tudtam, sírjak vagy mosolyogjak boldogságomban. Biztos a sok pihenés meg a sok gyógyszer is tette a maga dolgát, de szeretem azt gondolni, hogy a beszélgetéseim a gyermekünkkel is hozzájárultak ahhoz, hogy minden rendben legyen vele. Meséltem neki az évszakokról, a húsvétról, az ünnepekről, a játékokról meg sok minden másról, és elmondtam neki, hogy októberben magunkhoz szeretnénk ölelni. M. úgy örült, annak is, hogy rendben van minden, meg a fényképnek is: jól látható helyre tette, így mindig rámosolyoghatunk, ha elmegyünk előtte :).

Az agyszűkülésemről

Egyébként meg az van, hogy a gyermekünk az agyamból kiszorít minden nem vele kapcsolatos gondolatot. Egyszerűen kizárólag csak arra tudok gondolni, hogy hányadik terhességi hétben járok, vaján mekkorát nőtt azóta, hogy utoljára láttuk, mikor kell mennem a következő vizsgálatra, hányadik hétben leszek a tízéves találkozómon, és mekkorát nő addigra a hasam, vajon mikor szerezzem be az első terhesnadrágomat, mikor vegyem meg neki az első rugdalózót, hogy rendezzük át a szobát és így tovább. Nem fair ez így a részéről, mert dolgozatírást terveztem én erre az időszakra, meg azért van ugye (még egyelőre) egy munkahelyem meg egyéb feladataim, amiket el kell végeznem. Hogy tudnék kiegyezni vele, hogy szívesen gondolok én rá, ő a legkedvesebb gondolatom, de azért hagyjon mással is foglalkozni egy kicsit, hogy majd mikor megérkezik, tényleg minden idegsejtemmel őrá tudjak figyelni?

Mi legyen a neme

A családban a legnagyobb kérdés, hogy fiú lesz-e vagy leány a gyermekünk. Édesanyám szerint lányunk születik, mert neki is lány lett az első, hát nekem hogy is lehetne másként. Az öcsém diszkréten közölte, reméli, fiú lesz. M. édesanyja megmondta, ő lányt szeretne, édesapja reménytől csillogó szemmel kérdezte, hogy ugye fiú :). Nekünk nagyjából mindegy, azért kíváncsi vagyok, de nem "reménykedünk" ebben vagy abban. Van egy olyan érzésem, hogy fiú, de ez csak olyan megérzésféle. Két hét múlva megtud(hat)juk.

Mi legyen a neve

Persze, még nagyon korai, hiszen még azt sem tudjuk fiú-e vagy leány Dudor, de azért jó ezen gondolkodni. Mivel valahogy úgy érzem, kisfiú, először a fiúnevekről: nekem nem volt fiúnevem, és M.-nek a Szabolcs tetszett, nekem is megtetszett az. Igen, csak később azon gondolkodtunk, hogy ugye ebben a mi multikulturális, többnyelvű országunkban eléggé megnehezítjük gyermekünk dolgát, ha a családneve után, amit betűznie kell a magyar betűkapcsolatok miatt, mi még megfejeljük egy olyan névvel, amiben két problémás hang-betűkapcsolat is van. Szóval úgy néz ki, hogy valami nemzetközibb nevet választunk a gyermekünknek. A lánynevekről még nem nagyon beszéltünk, M. mondta, hogy tetszik neki az Anna, nekem is tetszik, de nagyon népszerű név mostanában a hasonló hangzású Hannával együtt, aztán nem szeretném azt, hogy a játszótéren elkiáltom, hogy Anna, és minden kislány odaszalad. A lánynevek közül nekem tetszik a Flóra, de ez sajnos nem talál az családnévvel, úgyhogy kiesik. Tetszett még az Abigél hangzása, de mióta rájöttem, hogy szétszedhető az Abi+gél alkotóelemekre, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy kenőcshangzása lenne a gyermekem nevének. Egyelőre itt tartunk: azaz sehol, de még van időnk eldönteni.