Rémálom

Kezdődnek a rémálmok, ezek állítólag a terhesség velejárói, nekem meg még ugye bónuszként az alapcsomaghoz hozzájön, hogy aggódnivalóm is van. Ma éjjel azt álmodtam, hogy a volt kolléganőm, akivel soha nem szívlelhettük egymást,szülővárosom utcáján, a volt középiskolám előtt egy szál pólóban virágot szedett, én meg épp arra sétáltam. Én elmondtam neki, hogy kisbabát várok, amikor meg elváltunk, ő eszelős hangon utánam kiabálta, hogy bárcsak ne tudnám kihordani. Na, most, mint említettem, nem hiszem, hogy a volt kolléganőm a legnagyobb jóakaróm a világon, de azért ezt nem nézném ki belőle.Semmi kifogásom a rémálmok ellen, ha már jönniük kell, de inkább szeretnék szörnyekkel álmodni, mint ilyen valóságosnak tűnő történeknek a szereplője lenni.

Megnyugodtam

Két napi sírásra görbült lélekkel a tegnap estére megnyugodtam. Ahhoz képest, hogy két napig megzuhanva jártam-keltem, végül is csak háromszor sírtam el magam. Egyszer, mikor K. barátnőm megkérdezte, hogy vagyok, mi volt az uh-n, néhány órával később, tévénézés közben kezdtek patakzani a könnyeim, majd a tegnap, mikor a kolléganőm - aki azt sem tudta, babát várok - megkérdezte, hogy hogy vagyok. Na, ekkor ketten sírtunk: ő kezdte - meghatódott a hírtől, én meg - ugye... Aztán tegnap este már szívből tudtam kacagni M. bohóckodásán, és már megint tudtam Dudorról beszélni. Mostanában többször megsimogatom a hasam, meg többet beszélek hozzá - mármint a gyermekünkhöz, nem a hasamhoz. Egyébként meg M. is azt mondta, ő érzi, hogy minden rendben lesz. Neki meg mindig beigazolódnak a megérzései.

Hogy valami jó is legyen

Egyébként a gyermekünkkel minden rendben van, minden szerve megvan, meg is néztük, illetve hát egy-egy fekete foltra rábökve mondta az orvosnő, hogy na, ez a szíve, ez a gyomra, itt a veséje. Amit én is felismertem: a kezei, a lábai és a feneke. Egy adott ponton úgy döntött ugyanis, hogy azt fordítja ki nekünk. A kis szemtelen. A jobb kezét meg egyfolytában a homlokához emelte, szalutált :).

Szomorú vagyok

Sajnos most már van miért aggódnom. Tegnap este voltunk az orvosnál, és sajnos azt állapította meg, hogy a méhem nagyon le van ereszkedve, és emiatt be is van keményedve, össze van húzódva, vagy mi - mivel nem ott van, ahol lennie kellene, nincs elég helye neki. Felírt egy csomó gyógyszert, sokat kell pihennem, ha csak tehetem, nyúljak el az ágyon - mondta. Ez túl sok jót nem jelent, de azért próbálok nem aggódni (nagyon), és bízni abban, hogy rendben lesz minden. Ami jó hír, hogy a méhszáj nagyon jól zárt. Biztatom a gyermeket, hogy kapaszkodjon, de a legrosszabb az, hogy nem nagyon tudok tenni semmit. Két hét múlva kell visszamennem újra, addig meg még pénteken vérvételre a dupla teszthez.

11 és fél

Ez a hét már a tizenkettedik hét közepe, nem tudom, miért tulajdonítottam olyan nagy jelentőséget ennek az első időszaknak - persze, ez a "kritikus" három hónap, amely során sok minden megtörténhet, meg egy csomó vizsgálat stb. -, örülök, hogy lassan túljutok rajta. Alig várom a ma estét, hogy megnézzük az egyre emberibb alakot öltő gyermeket, nagyon meg fogok nyugodni.
(márc.24.)

Dudor

Az utóbbi napokban rengeteget nőtt a hasam, már nem nagyon tudom begombolni a nadrágjaimat, a klasszikus befőttesgumi-megoldáshoz folyamodtam. És ahogy egyre inkább kezd "alakot ölteni" a gyermekünk, úgy kezdem egyre inkább felfogni, hogy mi készülődik bennem. Kezd valósággá válni, és látom, hogy M. számára is. Egyre többet simogatja meg a hasam, kérdezi, hogy vagyok, vettem-e be a vitaminomat, és azt is többször elmondta, hogy szereti Dudort. Dudornak neveztük el a kicsit :) - és, ha máshonnan nem, a Szörny Rt.-ből tudjuk, hogy a névadás már kötődést jelent. Kezdjük szeretni ezt a gyermeket.
(márc.22.)

Ismét megjelent álmunkban

Ezúttal a férjem álmodott vele, nem most, csak most jutottam oda, hogy leírjam. Neki is kislányként jelent meg, és neve is volt: Anna. Azt mondja, az nem látszott, hogy kire hasonlít. Álmában én nagyravágyó szülőként járni tanítottam a gyermeket, ő pedig gondoskodó szülőként felvilágosított, hogy ehhez még túl kicsi. Hm....
(márc.14.)

10. hét

Betöltöttem a tizedik terhességi hetemet, a nagykönyv szerint a hét legnagyobb történése, hogy eltűnt a babánk farkincája, és véget ért az embrionális szakasz. Egyes vélemények szerint már Magzat a neve. Nagykorú :).
(márc.14.)

Rh-negatív vagyok

Tudtam én, hogy abból a sok mindenből, amit megnéznek a laborvizsgálaton, valami nem fog stimmelni. Még nincs meg minden eredményem, de abból, ami megvan, kiderült, hogy Rh-negatív vagyok. Az első ijedség után utánaolvastam a dolognak, és most már végül is nyugodt vagyok. Az Rh-negatív faktorság az embereknek nagyjából a 15%-át érinti - naná, hogy benne vagyok - és akkor jelent veszélyt, ha az illető vére Rh-pozitív vérrel keveredik. Mivel ugye az emberek többsége Rh-pozitív, az esetek 70%-ban az Rh-negatív anya gyereke Rh-pozitív, ez azt jelenti, hogy Rh-összeférhetetlenek. Megtörténhet az is, hogy az apa is Rh-negatív, így a baba is az lesz, ebben az esetben nincs aggódni való. Mondjuk az én esetemben sem nagyon van, mert a vérem soha nem került kapcsolatba más faktorú vérrel, nem volt vérátömlesztésem, nem vetéltem el, nem volt abortuszom, első terhességemnél vagyok. A szülés után azonban egyből Rh-ellenanyagot tartalmazó injekciót adnak, így az anya szervezetében nem nem indul meg az ellenanyag-képződés, és a második terhesség alatt sem lesznek gondok. Ha nem kap injekciót az anya, akkor a második terhességnél - mivel az első szülésnél az anya és az újszülött vére már érintkezett egymással - az anya szervezetében nagyon korán és nagyon gyorsan megindul az ellenanyag-képződés, ami károsítja a magzat vörösvértesteit. Az Rh-negatív kismamáknál többször is megvizsgálják a terhesség alatt az ellenanyag mennyiségét a vérben, úgyhogy többször kell majd vérvételre is mennem. Ilyen okos persze, a google-ből vagyok, orvossal még nem találkoztam.
(mérc.13.)

nem ingadozik - konstans módon rossz

Mármint a hangulatom. Milyen hülye is az ember, ha feketén-fehéren látja leírva, hogy normális az, amit érez, egyből jobb kedvre derül. Na, már most, arról úton-útfélen hallottam, persze, hogy a terhesség első harmadában nagyon gyakori a hangulatingadozás, ez az egyik kellemetlen velejárója a terhességnek. Elhiszem, hogy kellemetlen, ennél már csak az kellemetlenebb, ha folyamatosan rossz az ember hangulata. Mint nekem. Mert aztán nálam ingadozásnak semmi nyoma, bár lenne, mert akkor legalább néha jól érezném magam. De nem, nálam beállt a levertség. Rettentően elhanyagoltnak, csúnyának érzem magam, úgy érzem, az agyam helyett zokni van, semmi nem tud érdekelni, semmit nem csinálok kedvvel, nincs kedvem felöltözni, kiszedni a szemöldököm, kézbe venni egy könyvet, elmenni munkába, hazamenni, elmosogatni, főzni, letörölni az asztalt, felkelni, megvetni az ágyat, elintézni valamit. Jó, nem sorolom tovább: szóval szó szerint semmihez nincs kedvem. Most olvasom valahol, hogy nem csak hangulatingadozásai vannak a kismamának, hanem úgy gondolja, nem elég vonzó, tökéletlennek érzi magát, aggódik a jövő miatt stb. Ja, az aggódásaimat inkább nem írom le. Nem szeretném visszaolvasni.
(márc.12.)

Bolond nap

Ma jó kedvem van, mert napok óta először jól esett a kaja, amit ettem, napok óta először nem dőltem ágynak, amikor hazaértem, nem voltam levert, rossz kedvű. És délutánra időpontom volt a háziorvosnál, aki elvállalta, hogy addig is ellátja a kötelességeit velem kapcsolatban, amíg meglesz a biztosításom. Négyre kellett odamenni, és zárva volt a rendelő. A szomszéd bácsi azonban eligazított, hogy nem gond, nyugodtan be kell menni a szomszédos öregotthonba, és ott megvárni a doktor urat. Nem volt egészen világos, hogy miért, de addig inszisztált, hogy döngessük a kaput, míg kijött az öregotthonból egy ápolónő, és tagoltan, emelt hangerővel, erősen artikulálva, ellentmondást nem tűrő hangon értésünkre adta, hogy nekünk azonnal be kell menni az öregotthonba. Tudja, hogy nem szeretnénk, ő sem szereti különösebben, de most ez van. Hát jó, bementünk. Bevezetett a társalgóként működő előtérbe, ahol mindenféle öreg ember nézte a könnyező pálmáktól alig látszó, lehalkított tévét. Ám, amikor beléptünk felélénkültek. Az egyik, a mellénye előkéjét morzsolgatva fojtott hangon elsuttogta nekünk, hogy "nem tudja, mi lehet, ő megmondta, hogy nem vásárolt semmit", és ezt többször is elismételte. Egy másik öreg néninek sürgős sétálnivalója akadt, éppen ott, ahol mi álltunk: elindult a terme egyik végéből, és katonás - már amennyire annak lehet nevezni - léptekkel elindult felénk, és meg sem állt addig, amíg félre nem húzódtunk az útjából, akkor szigorú tekintettel ránk nézett, sarkon fordult, majd kezdte elölről. Egy fél óra után ráuntunk a dologra, és kértük kiszabadításunkat a helyszínről, egy jóindulatú valaki ki is nyitotta nekünk a kaput. Az orvos végül megérkezett, felírta a szükséges vizsgálatokat, letiltott a kávéról, és elszörnyülködött, hogy fogalmam nincs a vércsoportomról. Egyébként hangsúlyozta, hogy sem kávét, sem pepsicolát :), sem coca-colát ne igyak, és ne jusson eszembe cigarettázni. Azt nem mondta, hogy ne igyak, nem nézte ki belőlem, hogy literszámra öntöm le a vodkát :).
(márc.7.)

Ma elbeszélgettem vele

Furcsa dolog ez a terhesség, vagyis pontosabb az én első terhességem első negyede. Furcsa az, hogy nem igazán tudom összekötni a fejemben, a képzeletemben élő babát azzal, aki a hasamban növekszik. Egyelőre két teljesen külön álló dolog nekem a kettő, a gyerekünk, akit mindig elképzeltem és el-elképzelek ma is, és az, hogy babát várok, terhes vagyok. Soha nem kaptam rajta magam azon, hogy önfeledten a hasamat simogatnám, s beszélnék hozzá. Csak a nagy-nagy aggódás, és a mi lesz ha/mi lenne ha, végig nem gondolt feltételezések árulkodtak arról, hogy mennyire, de mennyire szeretném ezt a babát. De ma muszáj volt elbeszélgessek vele. Történt ugyanis, hogy felhívott a főnököm a rádiótól, teljesen váratlanul, és megkért, hogy készítsem el a Power Point-os bemutatóját a híradós elképzelésemnek, mert ugye jelentkeztem a felelős hírszerkesztői állásra. És ekkor valahogy, pedig nem terveztem, de így hozta a helyzet, elmondtam neki, hogy engem ez már nem érdekel, mert babát várok. Nagyon jól fogadta, kedvesen gratulált, meg minden. Csak mikor letettük a telefont, jutott el az agyamig, hogy most én egy teljesen idegen embernek mondtam el, osztottam meg a titkom, ami (majdnem) csak rám tartozott eddig, és olyan hülye érzés kapott el. Meg kellett szólítsam a gyermekemet, és meg kellett vele ígértessem, hogy egészséges lesz, szépen növekszik, és ügyesen megszületik nekünk. Remélem, szófogadó fajta. Lehet, egy racionálisabb ember nem így tett volna, hanem elment volna az állásinterjúra, mert még bármi megtörténhet, ugye, én meg, nem tudom, valahogy így tűnt helyénvalónak, ezt súgta a megérzésem, hogy elutasítsam, és azt is megmondjam, hogy miért. Azóta jól kibőgtem magam, és valamennyire helyrebillent az egyensúlyom.
(márc.3.)

Bridget Jones-os bejegyzés

A héten átzokogott filmek száma: 3

A héten átkönnyezett reklámok száma (a könnyek kiváltásához elég egy puha bőrű babának, egy boldog családnak, egy terhes nőnek meg társainak megjelennie): min.10

A férjemnek feltett szeretsz-e, szeretsz-e még, akkor is fogsz-e szeretni, ha... kérdések száma: a + végtelen felé konvergál. Biztató válaszokat kaptam.

Megkezdett mondatok száma, amelyekbe beleásítottam: 100 és 150 között. (Ez egyébként nagyon kínos, mert ugye azért kapok fizetést, hogy híreket olvassak, de akkor sem túl kellemes, mikor valakivel épp párbeszédet próbálok folytatni).

Átaludt délutánok száma: 1 (ez sok ahhoz viszonyítva, hogy én soha, semmilyen körülmények között nem szoktam napközben aludni).

Felzabált yoghurtok száma: megszámlálhatatlan. Legszívesebben a yoghurtot is yoghurttal enném.

A Szántó Szabolcs név magamban mondogatása: sok. Eredmény: jól hangzik :). Ilyen névvel jó lenne, ha fiúnak születne a gyermekünk, de M. megnyugtatott, hogy ha kislány lesz, akkor szeretni fogja.
(márc.1.)

Elérzékenyülős

Nem tudom, hogy a hormonjaim okozták-e, de a tegnap este elkapott a sírás, mikor ránéztem M.-re, néztem, néztem, és azt gondoltam magamban, mennyire szeretem a vonásait, a mimikáját, az arcát, a mozdulatait, meg úgy ahogy van, őt, és elképzeltem, hogy milyen csodálatos, hogy nekem tőle lehet gyerekem, és ennél a pontnál már a fülembe folytak a könnyeim.
(febr.25.)

Benézek a hűtőbe, és egyszerre kívánom meg a paradicsomszószt, a savanyú tejet és a halkonzervet. Nem lesz ennek jó vége.
(febr.18.)

Dobog a szíve

Igen, a tegnap voltunk orvosnál, aki nem csak azt állapította meg, hogy tényleg terhes vagyok, hanem azt is, megmutatta, hogy ver a szíve, hallottuk, és nekem tegnap egész nap a fülemben volt a szívdobogás ritmusa. Meg fényképet is kaptunk róla, szerintem nagyon aranyos, egy ebihalra inkább hasonlít, mint emberfiókára, de a miénk.
(febr.17.)

Na, túl vagyok...

a harmadik terhességi teszten is, az eredmény, hál' istennek, ugyanaz. Azért a biztonság kedvéért betettem a táskámba a pozitív tesztet, és amikor kételkedni kezdek, előveszem, megnézem, s megnyugszom. Mert életjelet nem akar magáról adni ez a gyermek. Semmi hányingerem nincs, a boldogsághormonok felszabadulását is csak várom. Egyedüli jel a "más" állapotomra vonatkozóan, hogy feszülnek a melleim, az alhasi fájdalmaim is elmúltak. De bízom benne, hogy megkapaszkodott ez a gyermek, csak biztosan az a tapintatos fajta, nem akarja az anyját háborgatni holmi rosszulléttel. Alig várom, megkukkintsuk.
(febr.12.)

6. hét

Ha jól számolom, akkor ma értem a terhességem hatodik hetének a végére. A baba most 6 mm körül van, és már nagyon érdekes dolgokkal rendelkezik, pl. végtagrügyekkel és már hangszalag-kezdeményekkel is :).
(febr.14.)

2x2 csík

A második tesztem is pozitív lett, de ahelyett, hogy felhőtlenül boldog lennék, azon idegeskedem, hogy mit mond majd az orvos. És bosszant, hogy kicsit sem érzem terhesnek magam: semmi hányinger, semmi fáradtság, a hasam is csak néha szurkál, tele vagyok energiával, talán kicsit türelmetlenebb és ingerlékenyebb vagyok a szokottnál, de hát ilyen máskor is szoktam lenni. Elmondtam anyumnak és a testvéremnek, nem bírtam várni.
(febr.5.)

Harmadik

Csigalábon vánszorognak a napok, az órák. Úgy szeretném már biztosan tudni, hogy ott "bent" tényleg van valaki, és hogy minden rendben van vele. Próbálok csak a következő lépésre koncentrálni: holnap csinálok még egy tesztet, ha az is pozitív, akkor jövő héten bejelentkezem az orvoshoz. Egyelőre csak ennyire merek előre gondolni. Tudatosan. Mert ma éjszaka azt álmodtam, hogy megszületett, kislány volt, és szakasztott M. volt. Egyébként meg semmiféle tünetem nincs a mellfeszülésen és a hasszurkáláson kívül. Jól jönne egy kis hányinger, minden jelet tárt karokkal várok :).
(febr.4.)

Második

Nem volt türelmem tovább várni, és tegnap vettem egy tesztet. Pozitív lett, erős, egyértelmű két csík látszik rajta :), de tulajdonképpen, azt hiszem, nem fogtam fel, még nem hittem el, hogy valóban babát várhatok. Most meg azon idegeskedem, hogy épp az utóbbi két hétben nem szedtem az folsavat, mait pedig hónapok óta szorgalmasan, rendszeresen szedtem. És éppen most hagytam abba. Próbálok nem idegeskedni, és várom, hogy elteljen néhány nap, hogy újra elvégezzem a tesztet.
(febr.3.)

Első

Nem akarom elkiabálni, beleélni magam meg főleg nem, de harmadik napja késik. Azt nem merném kijelenteni, hogy érzek valamit, mert már túl sokszor éreztem a semmit, de most mintha mégis másként érezném :). Alhasi fájdalmaim csak időnként vannak, ezek hasonlítanak a menstruációs fájdalmakra, de nem olyan "mélyek", inkább éles, szúró fájdalmat érzek, azt is csak időnként. A mellem is érzékeny, mint a ciklus kezdete előtt szokott. Nem vettem terhességi tesztet, mert utálom őket, a várakozást, még a teszt elvégzésének gondolatától is rosszul leszek, pedig csak vagy kétszer végeztem. Hogyha még így állunk vagy két-három napig, akkor veszek egyet és megcsinálom. Addig meg próbálok nem rá gondolni, kevés sikerrel.
(febr.2.)