Bolond nap

Ma jó kedvem van, mert napok óta először jól esett a kaja, amit ettem, napok óta először nem dőltem ágynak, amikor hazaértem, nem voltam levert, rossz kedvű. És délutánra időpontom volt a háziorvosnál, aki elvállalta, hogy addig is ellátja a kötelességeit velem kapcsolatban, amíg meglesz a biztosításom. Négyre kellett odamenni, és zárva volt a rendelő. A szomszéd bácsi azonban eligazított, hogy nem gond, nyugodtan be kell menni a szomszédos öregotthonba, és ott megvárni a doktor urat. Nem volt egészen világos, hogy miért, de addig inszisztált, hogy döngessük a kaput, míg kijött az öregotthonból egy ápolónő, és tagoltan, emelt hangerővel, erősen artikulálva, ellentmondást nem tűrő hangon értésünkre adta, hogy nekünk azonnal be kell menni az öregotthonba. Tudja, hogy nem szeretnénk, ő sem szereti különösebben, de most ez van. Hát jó, bementünk. Bevezetett a társalgóként működő előtérbe, ahol mindenféle öreg ember nézte a könnyező pálmáktól alig látszó, lehalkított tévét. Ám, amikor beléptünk felélénkültek. Az egyik, a mellénye előkéjét morzsolgatva fojtott hangon elsuttogta nekünk, hogy "nem tudja, mi lehet, ő megmondta, hogy nem vásárolt semmit", és ezt többször is elismételte. Egy másik öreg néninek sürgős sétálnivalója akadt, éppen ott, ahol mi álltunk: elindult a terme egyik végéből, és katonás - már amennyire annak lehet nevezni - léptekkel elindult felénk, és meg sem állt addig, amíg félre nem húzódtunk az útjából, akkor szigorú tekintettel ránk nézett, sarkon fordult, majd kezdte elölről. Egy fél óra után ráuntunk a dologra, és kértük kiszabadításunkat a helyszínről, egy jóindulatú valaki ki is nyitotta nekünk a kaput. Az orvos végül megérkezett, felírta a szükséges vizsgálatokat, letiltott a kávéról, és elszörnyülködött, hogy fogalmam nincs a vércsoportomról. Egyébként hangsúlyozta, hogy sem kávét, sem pepsicolát :), sem coca-colát ne igyak, és ne jusson eszembe cigarettázni. Azt nem mondta, hogy ne igyak, nem nézte ki belőlem, hogy literszámra öntöm le a vodkát :).
(márc.7.)