Azért nem fenekig tejfel....

ez a terhesség. Fizikailag ugyan meg sem kottyan nekem a dolog, annyiban érzem, hogy terhes vagyok, hogy nőtt egy pocakom, nehezebben ülök hosszabb ideig egy helyben, mert fáj a hátam, és kispárnát teszek éjszaka a hasam alá, ha oldalra fordulok. Soha nem volt hányingerem, nem vagyok kívánós, nincs semmi bajom, nem híztam el, nem ég a gyomrom, és a terhesség egyéb kellemetlen velejárói közül nem tapasztaltam meg szinte semmit. De a démonok ... :). Mióta babát várok, olyan aggódó vagyok, hogy nem ismerek magamra. Az elején azért aggódtam, hogy nehogy valami baja legyen a babának, persze, emiatt most is aggódom, de annyi ultrahang után valamelyest megnyugodtam, meg elépítettem magamban az aggódásnak ezt a típusát. Hiszem, hogy minden rendben lesz, és kész. Mostanában újabb félelmeim vannak, és kezdenek irdatlan méreteket ölteni. És ez azért érdekes, mert úgy látszik, ezt eddig gondosan elfojtottam a tudatalattimba, és most kezd elő-előtörni. Arról van szó, hogy tudat alatt rettenetesen félek attól, hogy egyedül maradok a gyereke(i)mmel. Biztosan az a gyökere annak, hogy anyám minket gyakorlatilag egyedül nevelt fel, de én így tudatosan soha nem féltem ettől. Biztosan az is közrejátszik ebben, hogy mostanában több olyan emberrel - egyedülálló anyukával - találkozom, akik fiatalon maradtak egyedül a gyerekeikkel, ez is aktivizálhatta bennem ezt a félelmet. Mivel attól nem kell tartanom, hogy M. elhagy, ennek semmi jelét nem mutatja :), egyebet kell kitalálnom. A múlt héten egyik este sokkal később jött haza, mint ahogyan kellett volna, tudtam, hogy kint van Gyf.-n, és dolgozik, de közben besötétedett és vihar lett, és én tudtam, hogy ilyen körülmények között nem tud dolgozni, tehát egy fél óra múlva itthon lesz. Igen ám, csak épp az eső miatt lezárták azt az utat, amelyiken járni szokott, és kerülni kellett, a telefont meg nem hallotta. Nekem máskor eszembe sem jutott volna aggódni, de most éreztem, megbolondulok, ha nem ér haza, mindent elképzeltem, az ablakban vártam, mikor meg megláttam, olyan sírógörcsöt kaptam, hogy percekig nem tudtam abbahagyni. Most meg azért aggódom, mert nem érzi teljesen jól magát, tudom én, hogy rendbe fog jönni, meg biztosan nincs semmi nagy baj, de megint minden hülyeséget elképzelek. Korábban sokkal könnyedebben vettem ezeket a dolgokat. Ma éjszaka meg apámmal álmodtam, valami papírokat írt alá. Nem emlékszem, hogy valaha is álmodtam volna apámmal, soha eszembe nem jut, nem szoktam rágondolni, álmodni vele meg pláne nem. Olyan, mintha nem is létezne. De ma éjjel vele álmodtam. És ezek a dolgok biztosan összefüggenek, az ember nem is gondolja, mik vannak mélyen benne, amiket még fel kell dolgoznia.